A szélvédő javítás árak mindenkinek kedveznek

2015-12-23 | By yatoo | Filed in: Szolgáltatás.
A szélvédő javítás árak kedvezőek
A szélvédő javítás árak kedvezőek

A gépjárművek állapotát az emberek bizony figyelemmel kell kövessék, hiszen ha ezek műszakilag nem megfelelőek, akkor akár az út szélén is lerobbanhatnak. Az autó első üvegének cseréje nem minden esetben szükséges, mivel a kisebb ütődéseket korrigálni is lehet, a mai technológiai megoldásoknak köszönhetően. A szélvédő javítás árak pedig kifejezetten alacsonyak, ezért ha Önnek erre a szolgáltatásra lenne szüksége, akkor egyáltalán nem kell mélyen belenyúlnia a pénztárcájába.

Természetesen az Autóüvegek szakemberei először szemügyre kell vegyék a sérülést és csak azt követően tudják megmondani, hogy az adott felület javítható-e vagy sem, de általában azokat lehet javítani, amelyeken nincsen repedés, továbbá a kráter teljes mérete nem haladja meg az egy centit. A szélvédő javítás árak között nincsenek nagy különbségek, hiszen 3 500 és 4 500 forint között mozognak, azonban ha több darab krátert is ki kell javítani, akkor a szolgáltatás értéke csökken egy kicsit.

Azt meg kell jegyezni, hogy vannak olyan esetek, amikor még javítható egy-egy sérülés, de mivel ezeket elhanyagolják az emberek, ezért azok továbbrepednek, és így nincs más lehetőség, csak a szélvédőcsere. Az http://autouvegek.hu/szelvedo-javitas-arak.html címen mindenki megtekintheti a képeket a különféle sérülésekről, amelyeket kavicsfelverődés okozott.

Az Autóüvegek szakemberei által meghatározott szélvédő javítás árak csakis kizárólag kavicsnyomokra vonatkoznak, továbbá ezekhez a korrigálásokhoz 15 év garancia is jár. Azt mindenkinek érdemes tudni, hogy ezek a kis sérülések könnyen javíthatóak, ezért ha Ön is észrevenné, hogy ilyen van a frontális ablaküvegen, akkor csak telefonáljon be a +36 1 203-2180-as telefonszámra, vagy ha ráér, akkor fáradjon be a műhelybe, amelyet Budapesten a Budafoki út 111-113. címen találhat meg. Ha a szakemberek éppen ráérnek, akkor biztos lehet benne, hogy gyorsan felmérik a helyzetet, és ha lehet, akkor kijavítják a sérülést. A szélvédő javítás árak egyáltalán nem horribilisek, így ha esetleg több korrigálnivaló van, akkor az egységár még alacsonyabb is lehet.


Tags: ,