Amikor a fagylalt jön hozzád

2018-05-23 | By yatoo | Filed in: Egyéb.
Ezekből a finom fagyikból bármikor lehet rendelni

Napjainkban már számtalan módon lehet hűsölni a forró nyári napokon. Leginkább az üdítőitalok és a fagyi jöhetnek szóba ilyen helyzetekben. Olasz fagylaltot otthonra is lehet rendelni, ha épp nem küzdenél a kinti kánikulával, hiszen ez a nyalánkság bármikor jól jöhet, ha vendégeid érkeznek, vagy az unokáid látogatnak meg. Ezt csak előkapod a fagyasztóból és máris szolgálhatod fel, mert nem kell melegíteni, sem hűteni. Viszont az unokák esetében csak mértékkel adagold a fagyit, hiszen könnyen megfájdulhat a torkuk, sőt, mandulagyulladás is kialakulhat.

Nyilván senki nem örvendene egy mandulaműtétnek, vagy valamilyen antibiotikumos kezelésnek. Azonban egy kanál fagylalt még senkinek nem ártott meg. A gond csak akkor kezdődik, amikor megérkeznek a vendégek és azzal a reménnyel nézel be a fagyasztó mélyére, hogy ott lennie kell még egy kisebb mennyiségnek, de hiába keresgélsz, hiába töröd a megvastagodott jeget, mert semmi nem találsz. Ilyenkor nem marad más választási lehetőséged, mint rendelni valahonnan, méghozzá a lehető leghamarabb. Egy percig sem kell aggódnod, hiszen a Tápiószecsőn található Hisztéria Cukrászdából bármikor lehet rendelni, így egyetlen telefonhívással megoldhatod a vendéglátási problémáidat. Ráadásul innen olasz módra készített kézműves fagylaltot van lehetőséged rendelni, ami minőségében bármikor lekörözi a különböző ipari mennyiségben termelt olcsó változatokat. A Hisztéria Cukrászdából kétféle tégellyel lehet jó minőségű fagyit rendelni. A kicsibe 3kg, a nagyba pedig 4,5 kg fagylalt kerül.

Annak függvényében döntheted el, hogy melyiket fogod majd rendelni, hogy hány vendéged van, vagy mennyi ideig maradnak az unokáid. Akkor sem kell lemondanod erről a lehetőségről, ha nincs gépkocsid, amivel elhozhatod a fagylaltot, hiszen a szóban forgó cukrászda kiszállítást is vállal. Hogy milyen ízesítésű nyalánkság kerüljön a tégelybe, amit szeretnél rendelni, az a saját, a vendégeid, illetve az unokáid ízlésétől függ, hiszen a Hisztéria Cukrászda a legkülönfélébb kéréseket is teljesíteni tudja, méghozzá a kiváló minőség megőrzése mellett, betartva a legszigorúbb élelmiszerbiztonsági előírásokat.


Tags: ,